Stizostedion volgense : Tilalmi idővel védett. A kősüllő a nagyobb folyók lakója, tengerekben és a brakkvízben ritka. Az ország egyes vidékein; bandár, tarkasüllő, tótsüllő és vadsüllő néven különböztetik meg a fogassüllőtől, amelynek ikrásához igen hasonlít. Magyarországon a Balatonban és a nagyobb folyókban találhatók állományai. Még megtalálható a következő országokban is: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Moldova, Montenegró, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna.

A kősüllő 1896.-ban még ritkaságszámba ment és Vuskits György -nek sokat kellett várnia, míg a halászok néhány példányt hoztak számára, ma már azonban közönséges. Unger Emil irodalmi adatok alapján megállapítja, hogy a kősüllő nemcsak a Balatonban, hanem egész Közép-Európában terjeszkedik. Egyúttal megcáfolja azt a meggyökerezett föltevést is, hogy a kősüllőt a csehországi Wittingauból a múlt század 90-es éveiben behozott süllőikrákkal telepítették volna be a Balatonba. Wittingau vizeiben ugyanis kősüllő sem akkor, sem most nem él.

Megjelenése

Az eltérés a fogassüllőtől, kisebb és zömökebb termeten, a vaskosabb fejen és a kisebb szájon kívül abban van, hogy a kopoltyúfedő hátulsó szegélye visszahajlik a szem felé, és hogy az oldalát díszítő 8 harántsáv élesen előtűnik. Pikkelyei is kisebbek. A hal testhossza 25 – 30 centiméter, legfeljebb 35 centiméter. 70 – 73 apró, fésűs pikkelye van az oldalvonala mentén. A fejtető, a fej oldalai és a kopoltyúfedők pikkelyezettek. Kopoltyúfedői kis tüskével rendelkeznek, az elő-kopoltyúfedő fogazott. Állkapcsán apró kefefogak nőttek, de ebfoga nincs.

Életmódja

A kősüllő a meleg, nyugodt, kemény aljzatú vizeket kedveli, amelyek nyáron kissé zavarossá válnak. Tápláléka kisebb halakból áll.

Szaporodása

Április – májusban ívik, amikor a vízhőmérséklete eléri a 12 – 15 Celsius-fokot. 3 – 4 évesen válik ivaréretté.

Amennyiben a víz oxigéntartalma lecsökken a ponty másodlagos levegőfelvételhez folyamodik, a vízfelszínen levegőt szippant (pipál), sõt egyes esetekben bőrön keresztül is tudja az oxigént hasznosítani.
A ponty mindenevő halfaj. Természetes táplálékát a vízfenéken előforduló rovarlárvák, puhatestűek, apró rákocskák alkotják.
A nagyobb pontyok esetenként a kisebb halakat is bekapják, de a ponty ettől még nem ragadozó. A táplálékot a ponty a harmonikaszerűen előrenyúló szájával veszi fel, majd garatfogaival felaprítja.
Ideális esetben, vagyis 18-20 fokos vízhõmérsékletnél és kedvezõ ívó helyek meglétekor az ivarérett halak májusban és júniusban ívnak, bár ez elhúzódhat július közepéig is (kedvezõtlen vízhõmérsékletnél).

Kedvelt tartózkodási helyei a nagyobb folyóöblök, holtágak, mesterséges és természetes tavak. Csapatosan él, nagy kiterjedésû nádasokban, hínarasokban találja meg kedvezõ életfeltételeit. A compó és a kárász társhala. A felszíntõl kb. 15 centiméterre mozog, a bodorkával ellentétben a vörösszárnyú nem szereti az árnyékot. Természetes táplálékai a vízi növények hajtásai, zöldmoszatok, férgek, rovarlárvák, vízfelszínre hullott rovarok..

Előfordulása

A garda álló és lassú folyású vizek lakója; szívesen tanyázik brakkvízben is. Közép-Európától a Kaszpi-tengerig megtalálható; az Aral-tóban is van állománya. Magyarországon a nagyobb folyókban és a Balatonban él, ahol régebben akár 50-300 tonnát is fogtak évente.

Megjelenése

A hal testhossza 25-35 centiméter, maximum 60 centiméter. Szájrése meredeken felfelé irányul. 90-115 kicsi pikkelye van a hullámos oldalvonala mentén.

Életmódja

Rajhal, amely napközben a fenék közelében tartózkodik, éjszaka a felszínre emelkedik. Tápláléka planktonrákok, rovarlárvák és -bábok, repülő rovarok és apró halak. Legfeljebb 9 évig él.

Szaporodása

Május – júliusban ívik. 3-4 évesen válik ivaréretté.

A hal teste igen nyújtott, elöl henger alakú, hátul oldalról lapított, feje széles és lapos. Szájnyílása széles, alsó, középállású, állkapcsa kicsi, hegyes fogakkal van teli. Állán hosszú bajuszszál található. Az orrnyílásainál 2 nagyon rövid tapogatószál van. Kerekded pikkelyei kicsinyek és vékonyak. Oldalvonala nem teljes. Háta barna, olajsárgás vagy zöldes, sötétebb, jelentéktelen márványozással, az oldala világosabb, hasa fehéres.
A menyhal fenékhal, szürkületkor és éjszaka tevékeny. A fiatalok táplálékát apró talajlakók jelentik, később halikra és -ivadék is. Nagyon kártékony más halfajokra nézve. November és március között ívik. Egy hal akár 5000000 ikrát is lerakhat, s mivel télen nem sok ellensége van, az ikrák nagy százaléka ki is kell. A körülbelül 1 milliméter átmérőjű ikrán nagy olajcsepp van, szabadon sodródik a vízben. A kelési idő 6-10 hét. A lárvák kezdetben, a vízben lebegnek, később a fiatal halak kövek alatt rejtőznek. A menyhal horgászatánál csalinak állati eredetűt tűzzünk, máj, tüdő, giliszta, halszelet, de fogós az apró csalihal is. Kapása hasonlít a törpeharcsáéra. A csalit nem könnyen engedi el, igyekszik vele védett helyre vonulni ezért a bevágást, ne kapkodjuk el. Horgászpróbáló szórakozás, de téli időszakban igen jó szórakozás.

Íz- és szagérzékelése fejlett, messzirõl megérzi az etetõanyag szagát. Kedveli az édes ízeket, de fõleg tavasszal jó eredményeket érhetünk el, némi sóval bolondítjuk meg az etetőanyagunkat.
Májusban-júniusban ívik a part menti növényzet sekély részén. A nagy nyüzsgésben sokszor a halak háta is kilátszik a vízbõl, ilyenkor könnyű prédát jelentenek a vízimadaraknak, emlősöknek. Növekedése táplálékban gazdag vizekben gyors, a kifejlett példányok hosszúsága elérheti a 40-50 centimétert, súlya a 4-5 kilogrammot.

Fenéklakó hal, ezért itt is keressük.Május-júniusban az áramló vízben kavicspadokon ívik.
Egy-egy hal életkorától függően 5000-100.000 darab szürkésfehér színű ikrát rak, átmérőjük 1,5-2,0 mm. Az utódok 4-5 nap alatt kelnek ki és útra kelnek a Fekete-tengerfelé, amit azonban sosem érnek el, idővel visszafordulnak. Ezt a vándorlási formát imitált migrációnak hívják. Eredete a kecsege egykori tengeri életmódjából származik.

Ívása május-június hónapban történik. Amennyiben az időjárás kedvezõtlen, akár hetekkel is elhúzódhat. Ilyenkor a beérett ikrák általában gond nélkül felszívódnak a hal testében, tömeges halpusztulás csak elenyésző esetben következik be. Ikráit a felmelegedő sekély vízben élő növényekre rakja. A kikelt lárvák a szikzacskó felszívódásáig a növényszálakon függenek, utána elindulnak élelemért. Az első időszakokban, mivel igen kicsik, csak planktonikus szervezeteket, illetve algákat fogyasztanak. Növekedése a táplálékban gazdag vizekben is lassúnak mondható, 50 cm-es testhosszúságot és 2,5-3 kg-os testsúlyt érhet el. A compó rendszerint apró állatokkal táplálkozik, de előszeretettel fogyasztja a növények zsenge hajtásait és a vízben élő algákat, moszatféléket is. Megeszi a férgeket, kagylókat csigákat, kedvenc tápláléka az iszapos részeken előforduló szúnyoglárva, ami emiatt természetesen a legjobb csali is, ha horgászunk rá.

A szája nagy, a fej teljes szélességét elfoglalja, szeme kicsi. A hátúszója rövid, de elég magas.Farokúszója nagy, széle enyhén kimetszett. Teste pikkelytelen, oldalvonala alig látható. Színezete vízterületenként és korosztályonként is erősen változó. Háta és a fejének felső része olajbarna, feketésbarna, néha ibolyás árnyalattal. Oldala a has felé világosodó sárgásbarna, elmosódott márványozottsággal, sötétbarna foltokkal tarkítva, hasa sárgásfehér.
Párosával ívik április végétől május végéig. Az ikrás az általa készített gödörszerű fészekbe 1-5 ezer, 3 mm átmérőjű ikrát rak le, rendszerint 2-3 adagban. A fészket mindkét szülő őrzi, az ikrák 6-9 napig fejlődnek. A 23-53 napos ivadék táplálékát zooplankton szervezetek képezik, később mindenevővé válik. Ikra- és ivadékfogyasztása, pusztítása miatt a természetes vizekben és tógazdaságokban egyaránt kártékonnyá válhat, ha túlzottan elszaparodik. Húsa rendkívül ízletes, szálkátlan, a piacon keresett áru.

Az ívást megelőzően, gyakran már szeptember hónapban, az ivarérett egyedek a patakok legfelső folyásánál található ívóhelyükre vonulnak, ahol a köves aljzatú szakaszokat csak sekély víz takarja. A páros ívás során az ikrás a víz áramlásával szemben foglal helyet, a tejes valamivel feljebb.
Az előzőleg jól megtisztított kavicsgödrökbe rakja le a nőstény 200-1000 darab, 4-5 mm átmérőjű, sárgás színű ikráját. Az ivadék táplálékbázisát a bolharákok, rovarlárvák, puhatestűek és a víz felszínére hulló rovarok képezik.
A nagyobb példányok kifejezetten ragadozó életmódot folytatnak, a leggyakoribb táplálékhalaik a fürge cselle, cifra kölönte, kövi csík, és rendszeresen fogyasztják kisebb méretű fajtestvéreiket is. A sebes pisztráng a Salmo trutta törzsfaj állandó édesvízi életmódra áttért formája.