Közel harminc éve, hogy először horgászbotot vettem a kezembe. Sok módszert kipróbáltam ez idő alatt, de a rakósbotos horgászatban találtam meg az „igazit”, ha csak lehet így próbálom meg becserkészni a halakat. Most következő történetem – melynek a PV-TV népszerű műsora után a „ Horgászat határok nélkül” címet is adhattam volna – mégsem erről szól.
Épp egy éve, hogy külföldön élő (legjobb)barátom unszolására – akivel valaha együtt kezdtünk el rakózni – kis családommal nekivágtunk a közel 500 km-es útnak. Közönséges halandó ilyenkor a helyi nevezetességek megtekintésére gondol, ám én már szinte éreztem is a halszagot, ugyanis Csabával horgászatot terveztünk.
Már érkezésünk estéjén szerencsét próbáltunk. Horgászatunk helyszíne egy ámulatba ejtően szép holtág, egy igazi vízi világ a város kellős közepén. Cimborám, aki úgy tíz éve a finom pecát a bojlizásra cserélte, már mindent gondosan előkészített nekem: engedély, etetett hely, felszerelt botok, stb… Először furcsa volt a számomra idegen módszer, a 360-as 3 librás botok, a 10000-es orsók, a rod-pod, a sok apró kellék, de Csaba türelmesen kalauzolt. Túl sok időm azonban nem volt elmélyedni, ugyanis az egyik boton megszólalt a kapásjelző.
Bevágás után éreztem, hogy hal van a horgon, de az ismeretlen bottal még nem tudtam felmérni, hogy mekkora. Barátom bátrabb fárasztásra ösztönzött, így gyorsan partra került első bojlis zsákmányom, egy kb. 3kg-os ponty. Természetesen mehetett vissza éltető elemébe. Még magamhoz sem tértem, amikor újabb kapás jelezte, hogy ízlik a halaknak a házi készítésű halas bojli. Hasonló ellenállást éreztem bevágás után, mint az első halnál, így kicsit magabiztosabban fárasztottam, pár perc után parton is volt a tükörponty, a mérleg 5 kg-ot mutatott. Nagyon boldog voltam, de Csaba szerint ez csak az apraja. Hittem neki, hisz itt fogta eddigi rekordját is, egy majd 31kg-os tükrös „személyében”.
Éppen a hal visszaengedésével voltunk elfoglalva, amikor a másik bot jelzője is megszólalt.
Bevágtam és belenyögtem, ugyanis az előzőekhez képest elementáris erőt éreztem a zsinór túlsó végén. Egyszerre voltam ideges és boldog, hisz egy „igazi” hallal küzdöttem. Hosszú kirohanások után komótos húzás következett, a hal csak lassan közeledett felénk. Barátom instrukcióit követve fárasztottam, úgy 7-8 perc után pillantottuk meg először, és innentől már a térdem is remegett, ugyanis egy számomra hatalmas, de Csaba által is bőven tíz felettinek becsült tükrös fordult előttünk. Nagyon izgatott voltam, de próbáltam mindent hidegvérrel csinálni. Még vagy 5 perc küzdelem után a matracon csodálhattuk a gyönyörű pontyot.
Boldogságom leírhatatlan volt, a mérleg 15,5 kg-nál állt meg, és mindez születésnapom estéjén. Ennél szebb ajándékot egy horgásznak aligha lehet adni. Örökké hálás leszek ezért Csaba barátomnak.
Fotózás és a hal visszaengedése után már nem volt több kapásunk, mint ahogy másnapi horgászatunk alatt sem, de én ezt már cseppet se bántam, hisz minden várakozásomat felülmúlta előző esti kalandunk. Kirándulásunk gyorsan véget ért, de örök emlékekkel búcsúztam el cimborámtól, azzal a felkiáltással, hogy folytatása következik.
Tudom sokan szinte naponta fognak hasonló, vagy nagyobb halakat, de ezt én fogtam, így számomra ez a legszebb. Hogy lecserélném-e a rakóst a bojlisra? Nem! A bojlizás legyen csak hab a tortán, de a tortát én hab nélkül is szeretem…
