Nagy halak finomszerelékkel
Dévérek kánikulában
Rekkenő hőségben még a jól ismert, kedvenc helyeken is kihívás a halfogás, így amikor a kisebb állóvizek szinte már felforrnak, az ember kénytelen a folyókra menekülni. Igaz, ha olyan dévérekkel randevúzhat, mint én, már nem is bánja annyira a dolgot.
Az utóbbi napok tartósan 35 °C feletti hőmérséklete nemcsak a vizek szerelmeseit viselte meg, hanem a lakóit is. A kisebb tavak oxigénhiányosak lettek, sok helyen bezöldültek, a halak a felszínen kóvályogtak. Kedvenc tavamon a többszöri próbálkozás ellenére is csak a kései órák horgászata adott némi eredményt. Gyerünk valami folyóvízre! – adtam ki a parancsot magamban.
Drop Shot-akadémia 1.
DROP SHOT-történelem
Néhány évvel ezelőtt, a külföldi horgászlapokat és weboldalakat böngészve, egy érdekes pergetésféleségre bukkantam: gumihalazás volt, de nem a szokványos fajtából. Már önmagában a csali különös, szokatlan formája is szemet szúrt, pláne, hogy nem jig horogra került. Leginkább viszont amiatt keltette fel figyelmemet a technika, hogy kedvenc halaimat, süllőket és csapó sügéreket fogtak vele, méghozzá szép számmal. Drop Shotnak nevezték a módszert.
Mint oly sok horgászújítás, a drop shot gyökerei is Amerikából erednek. Ám azt talán kevesebben tudják, hogy a japánok tökéletesítették igazán, majd így került vissza újra az USA-ba, ahol 1998-ban robbant első ízben a feketesügéres bajnokságokon.
Feederezés a Temzén
A mezőgazdasági művelésű területeket nagy ívű kanyarokkal átszelő Temze már az oxfordshire-i szakaszon is komoly folyó benyomását kelti. Hosszú mérföldeken át, horgászoktól alig zavartatva folyik, és ki tudja, mi mindent rejt a mélye…
A gyéren horgászott, széles Temzén horgászhelyet választani olyan, mint mondjuk fogadni egy ismeretlen lóra – szerencsejáték az egész, és sosem tudhatod, milyen halakkal hoz össze a sors. Minden kapásból más-más történet kerekedhet – ezért olyan várakozásteljes a hangulatom mindig, ha ide készülök; valahányszor görbül a rezgőspicc, vagy merül az úszó, új fejezet kezdődik. Itt senki nem tudja megmondani, hol megy épp a hal mostanában, melyik a legjobb hely. Úgy vélem, ez a fő indoka annak, hogy ennyire vonzanak az ilyen típusú vizek, és emiatt van annyi jó sztorim, amit elmesélhetek.
Fantasztikus magyar sikerek a II. feeder világbajnokságon!
Be kell vallanunk, a feeder technika az elmúlt pár évben hatalmas népszerűségre tett szert. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy egyre több horgásznál látni feederbotot a vízparton. Népszerűsége okán idén már másodjára rendeztek ebben a szakágban világbajnokságot, hatalmas magyar sikerrel! De ne szaladjunk ennyire előre…
Az úszós horgász világversenyeken a magyar csapatok rengeteg kiemelkedő eredményt értek el mind a mai napig, és minden bizonnyal fognak a jövőben is. Ezeken a versenyeken az induló országok mindig számolnak a magyar csapatokkal, mindig szem előtt tartják tudásunkat. Azonban a feeder szakág eddig nem jelent meg nemzetközi versenyen, az idei volt az első.
Kispatakos pisztrángozás
A vadvizeken történő hazai pisztrángozás nem kecsegtet ugyan a nagy hal megfogásának ígéretével, ám egy rendkívül izgalmas pergető technika űzésére kínál alkalmat – mindezt túraszerűen, cserkelve, egy nyáron is hűvös kispatakon, sajátos mikroklímájú környezetben…
A komoly pisztrángállománnyal rendelkező, külföldi szalmonidás vizek esetében majdhogynem főbenjáró bűn, ha műcsalit vagy akár csak műlegyet hagyunk a hal szájában. E vizek szabályzata ezért is tiltja a hármas horgot és írja elő a szakáll nélküli horgok használatát. A pisztráng pergetéséhez kellően vastag damilt használnak, ennek oka, hogy a zegzugos, akadókkal teli, gyakorta alámosott partoldalú vizekben bármilyen méretű példánnyal „partiban legyenek”, véletlenül se végződjön szakítással a fárasztás.
Szent Iván-éji varázslat
Szent Iván-éj elérkezett, az év leghosszabb napja, ezáltal az év legrövidebb éjszakája is, mely a régiek hiedelme szerint varázslatos, amikor bármi megtörténhetett. Hinni akartam az öregeknek. Már csak azért is, mert telihold volt, és ilyenkor mindig olyan csodálatosak az éjjelek.
Ígéretes horgászatnak néztem elébe, hiszen Péteriben pár nappal ezt megelőzően telepítettek. Mindig sok hal van, de most a friss telepítésnek köszönhetően talán még több lesz – gondoltam. Eredeti tervemhez képest kicsit megcsúszva, hét óra után érkeztem a tóhoz.
Gyorsan kipakoltam az autóból, majd felállítottam az éjszakai harcálláspontomat. Fontos, hogy mindennek meglegyen a helye, mert a sötétben fejlámpával kóborolni, keresni az épp megfelelőnek vélt eszközt, majdhogynem reménytelen vállalkozás.
Kenyeres csalik
Kifli a horgon
Néhány éve kezdtem el használni ezeket a csalikat. Nem csak úszós és feederes, de bojlis horgászatokra is kiválóan használható. Kisebb, ill. nagyobb méretekben is igen horog- és vízálló, amely közegben szépen lassan felpuhul, lazább állagú lesz, de az ügyes kis cérnaszálnak köszönhetõen mégis a horgon marad. A halak az áztatott kenyér állagához hasonlóan tulajdonsága miatt gyanútlanul szippantják fel. Elképesztõ szín- és ízkavalkádjukban megtalálhatóak a natúr és pordippes variációk, és míg a színezett, pácolt típusok között a közkedvelt édes, halas illatok mellett olyan különleges ízekkel is találkozhatunk, mint például a menthol. Nekem már okozott kellemes meglepetéseket. Érdemes kipróbálni. Jó horgászatot!
TOP TIPP rovat
Magok és szagok
Aprómagvak a’la cart
A helyben tartó és szoktató etetésnél nem nélkülözhetjük az etető-, csalogatóanyagaink közül a magas tápértékű apró magvakat. A halak számára könnyen emészthető táplálékot egyszerű beszerezni és elkészíteni, horgászatra etetésre alkalmassá tenni. Az alábbiakban egy elsősorban a dévérkeszegek, de a pontyok által is kedvelt alapetetésre használt formáját, elkészítési módját szeretném bemutatni.
Továbbgondolt pasztázás
Augusztus van, hetek óta tart a kánikula. Néha egy-egy futó zápor frissíti csak fel a vizeket, de tartós hőmérséklet csökkenést ezek sem okoznak. Hiába ez már igazi nyár, de ettől még a halak nem élvezhetnek védelmet tőlünk, horgászoktól. Feederbotjaimmal felvértezve megint csak üldözőbe vettem bajuszos barátaimat.
Megérkezvén a vízhez elég kemény part fogadott, a nyári forróság jól kiszárította itt is a talajt. A hátsó leszúrókaróimat alig tudtam leverni, olyan kötött volt a föld. Látszott, hogy aznap is nagy meleg lesz, felhőknek még nyoma sem volt. Úgy számoltam, hogy szerencsére mögöttem több fa is árnyékot fog biztosítani, és reméltem, ez némi könnyebbséget jelent majd.

































